Sitophobia. Az élettől, valamint az evéstől való félelem, ez vagyok én, na meg mellé mnemophobiás is. Rettegek az evéstől, mert ha elkezdem, akkor fennáll a veszély, hogy annak fájdalom lesz a vége. Ha meg nem eszek, annak meg konfliktus lesz a vége, vagyis ebből az egészből csak az jön ki, hogy enni nekem nagyon rossz. Ha eszek, az rossz, ha nem eszek, az rossz, de ha nem eszek, legalább szép lehetek, és az jó.

Emlékezni is utálok minden étkezéses élményemre, mert az ugrik be, hogy az a fiú állandóan piszkál hatodik osztályban, hogy kövér vagyok, meg hogy a nagymamám, aki mindig a vett nekem Kider tojást, már rég meghalt, a szüleim arca, ahogy ordibálnak velem, hogy de igen, kicsikém, megeszed azt a fél zsömlét, mert ha nem, most rögtön mész egy klinikára (anya, nem is tudtok rólam semmit). Megettem, a falatok meg megragadtak a szájpadlásomon, száraz volt a szám. Az étel részét a szájüregemben tartogattam, majd észrevétlenül kiköptem a kukába. A többit kihajtottam hashajtóval, két napra rá pedig azt is megtalálták nálam. Fájdalom fájdalom fájdalom.

Ettem, és láttam, ahogyan hízok, egyre szélesebb leszek, féltem, hogy mit fognak szólni az ismerőseim, nem akartam kimozdulni, de bezárva meg depressziós lettem és csak sírtam. Csúnya lettem és kövér. Még nagyobb fájdalom. Csúnyán és kövéren fájdalmas az élet, nem túl vidám és napos, így tiszta szívvel nevetni sem lehet.

Hiúság felsőfokon, de mit lehet tenni.

Erősen idealizálva vagyok. Mikor a szüleim előtt nagy sokára világossá vált, hogy gondjaim vannak, az ordibálós rész után leültünk a nappaliba és beszélgettünk beszélgettek. Elmondták, hogy milyen vagyok, tíz perc alatt teljes profilt állítottak fel rólam anélkül, hogy nekem egy szót szólni engedtek volna. Tia, azt hiszi, így sakkban tarthat minket. Túldramatizál mindent. Játsza az eszét megint, nyafog, de majd túl lesz ezen a korszakon.
Ha csak drámázok, akkor hogyhogy nem vették észre hónapokig, csak mikor már harmincakárhány kiló lettem. Hátradőltem, simogattam a kutyám fejét és hallgattam ezt az érdekfeszítő ismeretterjesztő műsort arról, hogy milyen vagyok, meg mit miért csinálok. NatGeo Wild. A szüleim azt látják, amit látni akarnak, semmi mást, nem is érdekli őket semmi más. Nem tudják, hogy milyen vagyok valójában, meg nem is akarják tudni. Én sem tudom, hogy milyen vagyok, akkor ők miért is tudnák? Nem tudom, hogy mit miért csinálok, de az közös a szüleimben és bennem, hogy én sem akarom tudni. Mindegy az nekem, attól nem lesz jobb, inkább betáblázom minden percemet, csak ne kelljen töprengenem magamon.

Most nem vagyok depressziós.
Itthon nem csak borsmenta tea van.