Tegnap fastoltam, meg ma is, meg holnap is azt fogom csinálni. Péntek délelőtt állásinterjúra megyek és szeretnék szép lenni, meg határozott, meg magabiztos, ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem érzem magam amorf Garfieldnak. Ezért, mielőtt feljöttem, kiselejteztem minden joghurtot, müzlit, meg abonettet az élelmes kis szatyromból, és nem hoztam fel semmit. Esélyem sincs enni. Csak egy doboz borsmentateám van, de az meg olyan rossz, hogy inkább ne beszéljünk róla, majd jó lesz lefolyótisztítónak. Ír krémet akarok.

Nem terveztem dolgozni egyetem mellett, de aztán szembejött velem ez a hírdetés, és tessék már a az utolsó körben vagyok, már csak ezt a fordulót kell legyűrni. Meg azért is jó, mert amióta egyetemre járok, az életemet a MÁV menetrendjéhez tudnám hasonlítani, teljesen rendszertelen az egész. Ez meg is látszik, az étkezési szokásaimon. Előadásokra nem szoktam bejárni (igen, apukám után én is kísérlettel igazoltam, hogy így is lehet), helyette mindig kávézóban ülök Petivel, vagy valami kis sorozatomat nézem, miközben hörcsög módjára rágok. Hamarosan kifejlődik pofazacskóm, ha nem teszek ellene valamit. Majd azt mondom, hogy egy radioaktív hörcsög megharapott  - Peter Parker után szabadon. Ráadásul a kis filmnézéseim alkalmával a jótékony amnézia is rámtelepedik, és olyankor már nem is emlékszem rá, hogy hány tasak bögrés húslevest ettem, vagy hány szem almát, mert csak az a lényeg, hogy rágjak. Ezzel azért csinálni kell valamit. Szóval egyetem mellett sokat tudok majd négyórázni, meg a két előadásos napomon nyolcórázni is. Meg mellette tudnék esténként, itthonról is dolgozni. Csak az a fontos, hogy ne legyen semennyi holtidő az életemben, amikor csak ülök és teljesen feleslegesen használom az oxigént.

Az én esetemben a fast két nagyon fontos tulajdonságomra szokott épülni.

1. Magára az egész felfogásomra a dologról. Szeretem feszegetni a határokat, szeretek úgy gondolni erre a procedúrára, mint egy rekordkísérletre, egy játékra. Mindig meg akarom dönteni az épp aktuális rekordom, meg érdekel, hogy meddig bírom, hogy bírom, mire vagyok képes.

2. Ha pénzről van szó, én vagyok Rák úr és Dagobert bácsi együttéve, ehhez meg még jön a lustaságom, ami miatt esélytelen, hogy megtegyek háromszáz métert a legközelebbi boltig. Szerintem én is olyan gazdag öreglány leszek ötven év múlva, aki mindent házhoz rendel és a kínai vázáiban dugdossa a ropogós bankjegyeket.

Nem emlékszem, hogy mikor fastoltam utoljára, talán egy jó fél éve. Most végre megint megjött a motivációm, aztán már csak azt remélem, hogy szombatra keletkezik bennem annyi tartás, hogy ne akarjak elrontani mindent. Kíváncsi voltam, hogy vajon hogy élem meg, miután ennyi hónapon át tömtem magam, de jól vagyok, kicsit fáj a fejem időnként, de az nem az üres gyomor miatt lesz.
Reggel meg hajnalok hajnalán keltem borzasztó keserű szájízzel (de szó szerint), és korábban bementem az egyetemre, hogy feliratkozzak jógára. Heti másfél óra jóga nem fog megártani, még az is lehet, hogy jót tesz. Elbillegek ott egy kicsit, maximum majd valaki újraéleszt, vagy amputálja a lábam. Csak hagyjon utána szép csonkot, hogy kaphassak protézist.